Meggyógyultam
Kedves gyógyulni vágyók, reménykedők és reményvesztettek!

A Speciális Olimpia elnökeként szellemileg és fizikailag hátrányos helyzetű fiatal sportolókat támogatva és folyamatosan részt vállalva mindennapjaikban mindig elgondolkodom azon, vajon jogunkban áll-e panaszkodni, feladni a reményt, amikor ők nem engedik meg maguknak ezt a „luxust”, és az emberfelettit megcélozva olyan csodákra képesek, amiről mi álmodni sem mernénk.

Ehhez képest az én gyógyulásom igencsak hétköznapi dolognak számít, mégis fontos elmondanom, hogy azokban is felkeltsem a reményt, akiknek már annyiszor mondták azt, hogy tanulják meg elfogadni betegségüket. Én inkább az ellenkezőjére szeretnék mindenkit buzdítani, mert ma már igenis hiszem, hogy a leglehetetlenebb betegségből is lehetséges a gyógyulás.

Az én betegségem is a szokásos, „ezzel önnek együtt kell élnie” módon indult. Ugyan sportolóként gyerekkoromtól kezdve egyáltalán nem találkoztam a betegség fogalmával, hacsak a kanyarót és hasonló gyermeteg „nyavalyákat” nem vesszük nagyon komolyan.

Azonban úgy 18-20 évvel ezelőtt egy emésztési panaszokkal együtt járó erős gyomortájéki fájdalom vált gyakorivá nálam, amiről eleinte egyáltalán nem lehetett tudni, hogy mi is pontosan. A fájdalmak a gyomorban kisugároztak a bal oldalamra és az egész bal karra, kézre. A háziorvos semmi komolyat nem tudott megállapítani, azonban antibiotikumokat kaptam, amik egyáltalán nem segítettek. Később kétszer is beutaltak a Tétényi úti kórházba infarktusgyanúval, amelyekből az egyik alkalommal két teljes hétig benntartottak. Infarktusnak szerencsére nyoma sem volt. Nagyon megviselt a kórházi lét, és aggasztó volt az is, hogy senki nem tudja, miért fáj annyira a bal oldalam, illetve a mellkasom szívtájékon, főleg ha a szív nem érintett.

Akkor még nem tudtam, hogy nincs minden elveszve, hiszen már annyi helyen jártam, és bevallom, kezdtem feladni a reményt, hogy valaha is lehet belőlem újra egészséges ember. 16 évvel ezelőtt azonban egy hirdetésen keresztül találtuk meg a kulcsot a megoldáshoz. Már nem hittem az orvostudomány vívmányaiban, mígnem sikerült az igazi „oknyomozó specialistákat” megtalálnunk. Ez volt a Medic Poliklinika.

Nekem azonban akkor még csak egy újabb, reménytelen próbálkozás lehetőségét jelentette. De sosem tudhatjuk, mikor, honnan bukkan fel a valódi segítség. Megtudtam, hogy a Voll-féle számítógépes diagnosztikai eljárást is alkalmazzák a poliklinikán, mely a hagyományos kínai akupunktúra és a nyugati technológia összekapcsolásával képes teljes energetikai térképet készíteni a szervezetről, és olyan betegségek okára is lehet bukkanni ezáltal, amik nem kimutathatóak a hagyományos kémiai orvoslás módszereivel.

A két legfontosabb vívmánya a módszernek, hogy hangsúlyozottan nem a betegséget „kezelgeti”, hanem annak okait találja meg, és ezáltal végérvényes gyógyulást képes hozni. A másik nagyon fontos dolog, hogy holisztikus szemlélettel dolgozik, vagyis az egész embert vizsgálja, a teljességre törekedve mindent figyelembe vesz, ami a beteg számára lényeges lehet a betegség kialakulásánál, és így valóban a gyökerénél fogja meg a problémát. Hogy hangzik az önök számára, hogyha többévi „szívbetegként” megállapítanák önöknél, hogy semmi köze a szívnek a „nyavajájukhoz”, hanem egy egészen más, pici baci vagy mikroba okozta a „galibát” évek hosszú során át, amit ráadásul ki is lehet mutatni, de senkinek nem jutott eszébe megnézni nálam.

A klinikán ezzel szemben teljes körű állapotfelmérés után az orvoscsapat azonnal vérvételre, belgyógyászatra küldött, és teljesen más irányú vizsgálatokat rendelt el, mint amilyeneket addig valaha is végeztek rajtam. Megállapították, hogy a bélbolyhok tönkrementek az antibiotikumok szedése következtében. Mind a gyomorpanaszokkal, mind a zsibbadó fájdalmakkal összefüggésben sikerült kimutatni a Helicobacter pilori baktériumot, amit aztán homeopátiás-izopátiás kúrák segítségével sikerült kivezetni a szervezetemből. De nem csak ennyi volt a „büntetésem”. Ahogy mondtam, a holisztikus gyógyítás jegyében szigorú diétára fogtak az első időszakban.

Elmondták azt is, hogy a szervezetben minden mindennel összefügg, és ezen az alapon a szervezetemben lévő gócok kihatnak más régiókra is. Az orvoscsapat fül-orr-gégésze kezelésbe vette a felső légutaimat az arcüreggyulladásom miatt, amiről megtudtam, hogy szintén nagyon komoly szerepet játszik az ismeretlen eredetű betegségek kialakulásánál.

Rendszeresen jártam ezentúl a klinikán kifejlesztett, speciális garatkezelésre. Háromnegyed évig szigorúan, minden előírást betartva jártam a klinikára, és szedtem a homeopátiás kúrámat. Már az első kezelések alkalmával jobban lettem. Először a gyomor-bél panaszok szűntek meg, és ezzel egy időben múltak fokozatosan a fájások a bal oldalamban. Az utolsó kúrától számítva, aminek ma már jócskán 15 éve, nem jártam háziorvosnál! Kell ennél több bizonyíték a gyógyulásra? Azóta 2-3 évente megvizsgálnak, csináltatnak velem egy tisztítókúrát, hogy továbbra is egészséges maradjak.

Csak akinek magának is baja van, képes megérteni a mások szenvedését. Részben hálás vagyok a betegségemért, mert segített még jobban megértenem, mit is jelent a hátrányos helyzet, a beteg állapot az úgynevezett „normális” emberekkel szemben. De tudom, hogy nem létezik „normális” vagy „nem normális”. Mindannyian egyediek vagyunk, egyszeriek és megismételhetetlenek!

A leghálásabb azonban azért vagyok, mert amikor látom a halmozottan hátrányos helyzetű „gyerekeimet” átélni azt a mozgásélményt, hogy pl. képesek felemelkedni a földről egy gyakorlat elvégzésére, amiben nekünk mindennap természetes részünk van, nem is vesszük észre, akkor értem meg, hogy legyőzni egy számunkra lehetetlennek tűnő akadályt, micsoda hatalmas teljesítmény. És mindenkinek a sajátja a legnagyobb.

Kérem önöket, erre gondoljanak, amikor elvesztik a reményt a gyógyulásban! És ne adják fel, mert mi vagyunk a garancia rá, hogy minden lehetséges!

Szeretettel,
Lengyel Lajos (1950)
Szőke Orsolya (szerk.)