Tóth Attila - allergia
Meggyógyultam az allergiámból
Vajon miből lesz a cserebogár? Azt mondják, ha valakinek nehézséget ad a sors már gyerekkorában, abból lesz csak igazán „cserebogár”! Hát, ez az én gyermekemre biztosan igaz, és nemcsak a büszke édesanya szól belőlem! Ha meghallják Attila történetét, megértik Önök is, kedves gyógyulni vágyók!
Az én 12 éves fiam 8 hónapra, koraszülötten jött a világra, légzési problémákkal, majd 4 hónaposan egy bakteriális fertőzés miatt leállt az egyik veséje. Persze ezt sikerült orvosolni, de jól ráijesztett a szüleire! Ettől fogva mindig fokozottan odafigyeltünk az egészségi állapotára, de 5 évesen a tüszős mandulagyulladás akkor is „elvitte a pálmát”, amely sajnos minden évben visszatérő „vendég” volt a család életében. Két évvel ezelőtt pedig különösen erősen jött elő.
De már körülbelül 4 éve a nyarakat rendszeresen szemviszketéssel, orrfolyással, köhögéssel és egyéb kellemetlenségek átvészelésével töltöttük, amikor a parlagfű virágzott! A két évvel ezelőtti „krízishelyzetben”, amikor a mandulagyulladással karöltve indult a dolog, az egész parlagfű-allergia asztmás rohamos sorozatba csapott át, és olyan erősen befulladt a fiam, hogy éjszakákat rettegtem az ágyánál, hogy nehogy tényleg ne kapjon levegőt! Gondolhatják, milyen érzés ez egy anyának!
Ez 2005-ben egy egész nyári idényt jelentett, amikor is Attila augusztustól októberig fulladt, a szteroidok, hörgőtágítók ellenére is! Minden követ megmozgattunk, hogy enyhítsük a panaszait, míg végül a háziorvosunk, aki maga is úgyszólván „alternatív gyógyászati” szemlélettel rendelkezik, elküldött minket a Medic-Poliklinika magánszakorvosi rendelőbe, ahol, mint kiderült, a hagyományos nyugati orvosi szemléletet a keleti, energetikai szemléletű orvoslással összevonva, a Voll-módszer alkalmazásával nagy sikerrel gyógyítják az allergiás vagy ismeretlen eredetű, krónikus betegségben szenvedőket.
2006 májusában kaptunk időpontot egy Voll-féle kivizsgálásra a klinikán. A vizsgálaton nagyon csodáltam, amikor a szervezet informatikáját vizsgáló állapotfelmérésen a gép azonnal kimutatta a régi veseproblémát, sőt azt, is, hogy a tüdő energetikai állapota sincs rendben, hiszen, ahogy mondtam, Attila születése után oxigént kapott, sőt később az allergiája miatt asztmás rohamai is voltak már. A klinikán elmondták saját módszerük sikerének hátterét, mely szerint a páciens szervezetében minden mindennel összefügg, és holisztikus szemlélettel kell minden beteget kezelni.
A mi fiunk allergiás hajlama mellett nagymértékben szerepe volt annak is, hogy több szempontból is súlyosan „érintett” volt már a szervezete energetikailag a más egyéb betegségek által. Ezek, illetve minden a szervezetben lévő góc az, ami az allergiás vagy krónikus betegséget okozza, tehát nem a betegséget kell kezelni, hanem a betegség okaira kell megkeresni a választ a beteg szervezetében, azaz teljes egész egységként kezelve a beteget és nem a betegséget kell gyógyítani. Már a háziorvostól is kaptunk egy-egy homeopátiás tisztítókúrát, azonban itt a klinikán teljesen személyre szabott izopátiás kúrát kapott a gyerek, vagyis pont azt, ami az ő szervezetének megfelelő. Ezt először 8 hétig kellett szednie némi megkötések mellett, amit szigorúan betartott ő maga is.
Már az első kúra leteltével is sokkal jobban volt, de 4 hónap elteltével már szinte semmilyen „kereszt”-et nem mutatott ki a gép, sem komoly szervi-energetikai elváltozást! Azelőtt minden téli időszakban a mandulagyulladás következményei, tehát az immunrendszer gyengesége miatt rendszeresen beteg volt a fiam, azonban idén télen megúszta egy rövidebb náthával, és kicsattanó formában van! A féléves kúra után, amikor már egyáltalán nem tudtak semmit kimutatni nála, a doktornő mégis megkért minket, hogy menjünk vissza egy év múlva kontrollvizsgálatra. Nos, ezt megtettük. Nemhogy semmi tünete nem volt a fiamnak, de egy éve egyáltalán nem szedett semmilyen antibiotikumot, sem pedig tüneti allergiaszert!
Hogy miből lesz a cserebogár? Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy Attila 4 éve aktívan vízilabdázik, a 94/95-ös Fradi-csapatban, ami heti 5 edzés jelent. Őt még az sem tudta megakadályozni, hogy azelőtt az asztma és az allergia miatt még a vízben, az edzés során is fulladt. Jelentősen túlteng benne az élet, de azért az volt a „rekord”, amikor tavaly nyáron, a kúrák beszedése leteltével, miután hivatalosan is gyógyultnak nyilváníttatott, a vízilabdaedzés után még elment este focizni rendszeresen!
Tudom, hogy hatalmas szerepe van az én nagy fiam kitartásának és akaraterejének a gyógyulásában, de azért a klinikán végzett alapos vizsgálatok és a szemlélet, nem beszélve a személyre szabott kúráról, az ottani igényről, hogy valóban a beteg gyógyulása az elsődleges cél, járultak hozzá leginkább ahhoz, hogy ma már nem is gondolunk az allergiára, hanem inkább a következő évi versenyekre készülünk!
Kedves gyógyulni vágyók és szülők! Kívánom minden leendő gyógyultnak és édesanyának ugyanezt az örömet, amit én érzek Attila gyógyulása után, és ne adják fel, megéri!
Sok szeretettel,
Morvai Ida, Tóth Attila édesanyja
Szőke Orsolya (szerk.)