Gyógyulj Meg! 2015. március - Állapotfelmérés
Gyógyult páciensünk:
Több mint tíz éve járok Önökhöz. Állapotfelmérésre érkeztem, tüneteim nem voltak. Kaptam immunerősítőt, azóta se voltam influenzás. Volt egy enyhe torokgyulladásom, az orvosok nem tudták megmondani mi ez. Végül kiderítették, hogy refluxom van. Kaptam rá gyógyszert. Én viszont a gyógyszerektől szerettem volna megszabadulni, illetve a mellékhatásuktól.
Hallottam, hogy itt a klinikán ezzel is foglalkoznak. Kaptam rá golyócskákat, amiket azóta is szedek, ami nagyon jót tesz és mondhatom, hogy kigyógyultam a refluxból. Ehhez hozzásegített, hogy a feleségem nem főz fűszeresen, sem zsírosan és az adagokra is odafigyelünk. Később egy állapotfelmérés alkalmával észrevették, hogy a prosztatámmal valami gond van. Voltam több vizsgálaton és kiderült, hogy rosszindulatú sejtek vannak jelen. Meg is operáltak. Az operáció előtt kaptam szintén immunerősítőt.
Hála Istennek azóta nincs semmi panaszom, nem voltam influenzás, sem beteg. Az állapotfelmérésnek köszönhetően vették észre nagyon korai szakaszban a prosztata gondomat. Semmi panaszom nem volt, így nem tűnt fel. Minden embernek merem ajánlani, hogy érdemes eljönni ide egy évben egyszer!
Dr. Szőke Dorottya:
Sajnos kevesen vannak, de azért egyre többen akik azzal keresnek meg minket, hogy kíváncsiak rá milyen állapotban van a szervezetük. Az kellene az emberekben, hogy tudatosuljon, mennyi mindent lehet megelőzni akár az MPK-módszerrel, akár a hagyományos szakorvosi vizsgálatokkal. Évi egyszer szoktuk ajánlani, hogy az állapotfelmérésre jöjjenek el, de van aki kétszer jár. Ahogy látjuk ez a módszer arra is alkalmas, hogy nagyon korai állapotokat is észre vegyünk.
Nagyon fontos a folyamatos vitaminszedés, a bélflóra helyreállítása. Ha energetikai blokkokat találunk egy mérés során és kimérjük azt, hogy ezt milyen homeopátiás rezgéssel tudjuk egyenlíteni, a páciens ezt a kúrát otthon szedi, már azzal, hogy tisztítom a szervezetét, erősítem az immunrendszerét. Megszüntetem az adott energetikai blokkot. Fontos a vastagbélnél kimérni a nehézfém terhelést, a toxintermelést, a tartósítószerek által okozott szennyeződéseket.
Ha ezeket személyre szabott homeopátiás készítményekkel kivezetjük a szervezetből akkor az immunrendszer legfontosabb szervét támogatom, tehát erősítem az immunrendszert. Mindemellett természetesen immunerősítő homeopátiás készítményekkel is meg lehet támogatni az immunrendszert.
Az MPK-módszer segítségével véglegesen is meg lehet gyógyítani a különböző allergiákat. Ha akkor jön hozzánk valaki amikor már allergia szezon van, akkor tüneti szerekkel enyhítjük a panaszait, de mi itt az allergia okait keressük. Ahhoz, hogy valakit véglegesen meggyógyítsunk az nem két hónap, ezért az elején szükség lehet a tüneti szerekre.
Többen dolgozunk egy betegen, például fül-orr-gégész, urológus, fogorvos. A fogorvosi gócok miatt az első alkalommal fogorvos átvizsgálja a pácienseket, mert amíg a szájban góc van, addig nem fogjuk tudni meggyógyítani. Minden betegségnek van egy pszichés tényezője. Allergiánál ez fokozottan ott van. Nem csak a tüneteket kell felderíteni, hanem a lelki hátteret is. Sokat lehet homeopátiás szerekkel a lelkieken segíteni. Nálunk a legjobban bevált módszer a kineziológia. Sokszor nem is tudja a páciens, hogy mi az ami neki a lelki problémát okozza vagy meg sem éli a lelki problémát.
Nem csak a gyógyulni vágyóknak, hanem az egészségeseknek is üzenem, hogy az egészség nagy kincs, őrizzék meg, ha pedig valami betegségben szenvednek, ne nyugodjanak bele, hanem jöjjenek el hozzánk és tessenek meggyógyulni!