Gyógyulj Meg! 2013. október - Ekcéma
Fiatal, gyógyult betegünk mesél gyógyulása történetéről:
Tele volt a kezem és a lábam kiütésekkel. Kaptam rá kenőcsöt, de mindig újra kijött. A bőröm érdes és repedezett volt, viszketett, kipirosodott ahogy vakartam. Az iskolában cikiztek vele. A vizsgálat során először megnézték a fogaimat, majd megnézték a bioaktív pontjaimat. Kaptam rá homeopátiás bogyókat, amitől hamar elkezdtek javulni a tünetek. Először felerősödtek, de erre figyelmeztetett is az orvos, majd az 5. héttől elkezdtek csökkeni és a 8. hét végére teljesen eltűntek a kiütések.
Édesanyja elmondása szerint arra gyanakodtak, hogy az óvodai homoktól vagy az uszodától lehetnek gyermekükön a kiütés szerű elváltozások, de az orvosoknak nem sikerült kideríteni az évek során, hogy mitől vannak a panaszok. Hiába szedte a gyógyszereket, illetve használta a szteroidos krémeket, nem használt.
Az édesanya kollégáitól hallott a Medic-Poliklinikáról, így került hozzánk gyermeke.
Dr. Szőke Dorottya a páciens kezelőorvosa mesél a vizsgálatról és a gyógyulási folyamatról:
Páciensünk Voll-vizsgálaton vett részt a klinikánkon, ami azt jelenti, hogy 1,5 óra alatt a szervezetét feltérképezzük. Azt néztük meg, hogy mi az, ami a szervezetében nem úgy működik, ahogyan kell és ebből adódóan ekcémája lett. Ha valakinek bármilyen bőrbetegsége van, az azt jelenti, mivel bőrünk szervezetünk tükre, hogy valami nem úgy működik, ahogyan kell.
Az okokat keressük. Páciensünk esetében ott van a genetikai hajlam, amit nem tudunk megszüntetni, viszont ahhoz, hogy meggyógyítsuk ebből a betegségből fontos az okok felkutatása, azaz a gócokat, energetikai zavaró mezőket, blokkokat keresünk. Ilyen lehet a krónikus arcüreg gyulladás, fogászati probléma, vastagbél normál flórájának felborulása.
Páciensünk esetében is kijött a vizsgálat alatt, hogy utóbbival van probléma.
Fájdalommentes vizsgálat, a meridiánokon megyünk végig és nézzük az egyes szervek állapotát, ha valahol blokkot találunk vagy gyulladást tesztelünk, megnézzük mi áll a hátterében. Ez csak egy része a mi gyógyításunknak, mert ha valamilyen szerv például gyulladásos jeleket mutat a vizsgálatunk során, akkor szükség van a hagyományos medicina szakorvosi vizsgálataira.
23 év tapasztalat vezérelt minket, hogy saját nevet adjunk a sajátos módszerünknek. Így lett a MPK-módszer, aminek egy része a Voll-módszer és a hagyományos nyugati medicina. A módszer tisztaságát szerettük volna megőrizni, mivel hazánkban megnövekedett a „Voll-módszert” alkalmazók listája, akik hozzáértés és megfelelő gépek nélkül végeznek felmeréseket, amivel több kárt okoznak, mint hasznot, mivel a páciens azt hiszi, hogy szakszerű kezekbe került, de sok esetben közük nincs az eredeti eljáráshoz.
Mi okokat keresünk, nem tüneteket kezelünk. Ebben nagy segítség a Voll-módszer, ami által kiderül, hogy a betegnek szakorvoshoz kell-e fordulnia, esetleg műtétre van szükség vagy elegendő a homeopátiás készítmény használata esetleg ezen módszerek együttes alkalmazása.
Ahány páciens annyi ok lesz a tünetekre. Ezért amikor először jön hozzánk egy páciens ingyenes állapotfelmérésben részesül, mindemellett fogorvosi vizsgálat és belgyógyászati kivizsgálás is fontos része a folyamatnak.
Tévhit, hogy az allergiás ember immunrendszere túlműködik és ezért le kell nyomni. Falsul, gyengén működik, tehát nem arra reagál, amire kellene. Attól, hogy mi megtisztítjuk a mikrobáitól, toxinjaitól a tartósítószerektől ezáltal erősítjük az immunrendszerét.
Az állapotfelmérés és a megelőzés azért ajánlott, mert némileg finomabb módszer, mint a morfológiai vizsgálat, ezáltal előbb jelez, hogy gond, mielőtt elváltozás lenne vagy tünetet okozna.
Üzenem a gyógyulni vágyóknak, hogy látogassanak el új honlapunkra, az egészségeseknek, hogy jöjjenek hozzánk szűrővizsgálatra, ha pedig bármilyen krónikus betegségben szenvednek, amelyre a hagyományos medicina azt mondja, hogy Önöknek ezzel együtt kell élnie, ne törődjenek bele. Jöjjenek el hozzánk és gyógyuljanak meg!