Gyógyulj Meg! 2013. november - Candida, allergia
Gyógyult páciensünk:
Az elsődleges panasz nőgyógyászati volt, Candida. Már nagyon hosszú ideje állt fent, 15 éve. Volt jobb illetve nehezebb időszak, de állandóan visszatért. Akiknek már volt tudják, hogy nagyon kellemetlen hüvelyi folyást okoz, égő, viszkető, csípő érzéssel párosulva. Mivel hüvelyi Candidáról volt szó, először nőgyógyászhoz fordultam, aki hosszú ideig kezelt. Tablettát írt elő, antibiotikumot, kenőcsöket és kúpokat. Aminek a használata továbbra is erős folyást okozott.
Többféle kúpot, kenőcsöt kipróbáltunk, de semmi sem hatott, mert csak elnyomta a tüneteket és nemi kapcsolat során mindig újra felerősödtek. A férjemet is kezelték, de az antibiotikumoktól legyengült szervezetem miatt egymásnak adogattuk a betegséget. A korábban említett tünetek mellet még gyakori fejfájás, torokgyulladás, hangszálgyulladás, emésztőrendszeri problémák is gyötörtek.
Korábban is találkoztam a homeopátia gyógyító hatásával és az egyik alkalommal mikor újra kiújult a probléma, elhatároztam, hogy Budapesten keresek orvost. Az interneten a Candida szót ütöttem be és elsőként jött ki a Medic-Poliklinika oldala. Hallottam a Candida-diétáról, de úgy gondoltam képtelen lennék a betartására. Pont ezért lett szimpatikus a Medic-Poliklinika, mert az oldalon azt írták, hogy a kezelés mellé nem szükséges a diéta.
A kezelés megkezdése előtt homeopátiás vizsgálaton, fogászaton és fül-orr-gégésznél voltam, illetve a nőgyógyásznál egy kontroll vizsgálaton. Nagyon hamar éreztem a javulást. Hiszek a homeopátiás szerekben és feltétlen bizalom alakult ki közöttünk a doktornővel, Dr. Szőke Dorottyával. Igyekeztem betartani mind azt, amit itt tanácsoltak. A fejfájásom elmúlt, az emésztésem javult és a Candida is egy rövid idő után eltűnt. Összesen hat kezelésen vettem részt, a harmadik után nagyon jó volt, de az első után is már jobban éreztem magam.
Tudom azt, hogy sokan előítéletekkel viseltetnek a homeopátia iránt, én viszont javasolni tudom, hogy bátran forduljanak a homeopátiás szerekhez, természetesen szakorvos felügyelete mellett!
Dr. Szőke Dorottya fogszakorvos, homeopata, Voll-diagnoszta:
Rengeteg oldalon olvashatjuk, hogy a Candida a normál flóra tagja. Nem! A normál flórának azok a baktériumok, mikroorganizmusok a tagjai, amelyek szimbiózisban élnek velünk. Amelyekre nekünk szükségünk van. Enzimeket termelnek, vitaminokat termelnek, segítenek nyomelemek felszívódásában.
400-500 fajta mikroorganizmusról van szó, a Candida ennek nem tagja. Nagyon sokunkban benne van, és amikor az immunrendszerünk bármilyen okból meggyengül, akkor átveszi a túlsúlyt a normálflórával szemben, túlszaporodik. Candida-diéta nagyon divatos lett, ami arról szól, hogy semmit ne egyél, ezáltal egy ördögi körbe kerülnek bele, mert az immunrendszer teljesen legyengül. A legyengült immunrendszer által a fertőzésekre sokkal fogékonyabb lesz, amelyekre akut esetben antibiotikumot kap az illető és akkor jön elő a Candida. Az antibiotikumos terápia nagyban hozzásegít ahhoz, hogy Candida és egyéb más kórokozók általi tüneteket, illetve szindrómákat okozzanak a pácienseknek.
Egészségesen kell étkezni, mindent, aminek a szervezetnek szüksége van, be kell vinni. Szénhidrátot, zsírokat, fehérjéket, vitaminokat, nyomelemeket. Figyelni kell, hogy minél kevesebb tartósítószert és mű ételt fogyasszunk.
Több száz tünete van a Candida gombás fertőzéseknek, többek között a fáradtság, memóriazavar, levertség, libidócsökkenés, fejfájás, hajhullás, haspuffadás, székrekedés, hüvelyi folyás, amely csípő, viszkető érzéssel párosul, hólyaghurut. Krónikus megbetegedések hátterében is állhat, például ekcéma, pikkelysömör, allergiás megbetegedések hátterében is lehet rá gondolni. Ezeket célzottan ki kell tesztelni, hogy pontosan melyik kórokozó. Hozzánk, akik bejönnek a klinikára, mindenkinél megnézzük a Candidát.
Részletes kikérdezés után, Voll-féle elektroakupunktúrás készülék segítségével feltérképezzük az energetikai állapotát a szervezetnek. Ezután ahol blokkot mértünk, megnézzük milyen mikrobák vannak jelen, vagy mikkel találkozott már korábban a szervezet és ennek alapján készítünk egy egyénre szabott, célzott terápiát.
Amennyire lehet, kerüljük az antibiotikumot illetve az erős mellékhatásokkal járó gyógyszereket. Természetesen megvan a helyük és fontosságuk a medicinában, de vannak olyan helyzetek, amikor ezt sokkal szelídebb módon is meg tudjuk oldani.
Azt tanácsolnám kedves pácienseinknek, hogy ha hasonló tüneteket észlelnek magukon az önsanyargató diéta helyett, ami akár veszélyes is lehet, válasszanak egy szelídebb gyógymódot. Ilyen a homeopátia és Voll-módszer. Ez lehetővé teszi a szervezet energetikai feltérképezését, pontos diagnózist és személyre szabott terápiát. Tessenek meggyógyulni!