Gyógyulj Meg! 2013. július – Allergia
Gyógyult páciensünk:
18 éves koromban kezdődött a szénanáthám. Viszketett a szemem, az orrom erősen folyt, viszketett a torkom. Előjött a parlagfű allergia is, hiába szedtem az allergiagyógyszert, nem volt képes elnyomni a tüneteket. Zavaró volt a gyógyszer mellékhatása, az álmosság. A hagyományos orvoslás nem tudott teljes mértékben segíteni ezért gondoltam, hogy valami alternatív megoldás segíthet.
Egy újságban lévő cikket olvastam, amiben a doktornő nyilatkozott, hogy a szénanáthát is sikeresen tudják gyógyítani, ezért rákerestem a neten és így jutottam el ide. Kipróbáltam az akupunktúrát, de nem igazán szeretem a tűt. Itt, a Medic-Poliklinikán mindig kérdezték a konzultációk során, hogy milyen tüneteket észlelek, említettem a herpeszt és arra is kaptam bogyócskákat, így most már az sem jön elő.
A fordulópontot azt jelentette, amikor abbahagyhattam a bogyók szedését. Összesen 10 kúrán vettem részt.
Üzenem mindenkinek, hogy egy próbát megér, mert ha kipróbálja az ember és látja, hogy használ akkor semmit nem veszített csak nyert, hogy egészséges
Dr. Szőke Dorottya:
Elég sok energetikai blokkot fedeztünk föl. A stressz miatt erősödtek fel a tünetek. Felső légúti illetve vastag-vékonybélnél voltak eltérések. Megvizsgálta a belgyógyász, nem talált semmit, így hát elkezdtük a kúrákat. Az így kitesztelt mikrobák rezgését és a megfelelő homeopátiás szerek rezgéseit kitesztelve elkészültek az individuális kúrái, szorgalmasan szedte és minden alakalommal megnéztük mi az, amit még tisztítani kell és mi az, ami rendben van. A tőlünk kapott szerek nem okoztak neki mellékhatásokat.
Belgyógyászati, fül-orr-gégészeti vizsgálaton vett részt. Akkor tekintettük gyógyultnak, amikor mindenféle gyógyszer szedése nélkül tünetmentes lett. Krónikus orr-garat gyulladást diagnosztizáltunk nála a Voll-módszerrel, a másik pedig a normál flóra felborulása volt. Telítődött a szervezete, bejutottak olyan mikrobák, amikre antibiotikumot kellett szedni, ami szintén károsítja az ember normál flóráját, hozzájött a stressz, ezek vezettek oda, hogy a hajlamból kijöttek az ő tünetei.
Az allergiás páciensek hozzák a genetikai hajlamot, de a háttérben lévő ok mindenkinél más. A gócok lekötik az immunrendszert, mert arra figyel és félre működik, azt ismeri fel idegenként azt, ami nekünk a normál környezetünk.
A Voll-módszerrel feltérképezzük a pácienst. Miközben vizsgáljuk ki is teszteljük a kúráját. Ha olyan értéket mértünk valamelyik területén, ami szakrendeléssel deríthető fel, akkor itt házon belül el tud menni.
Üzenem a gyógyulni vágyóknak, hogy az allergiába nem kell belenyugodni, hogy a hagyományos hisztaminokkal és mellékhatásaikkal kell átvészelni, hanem válasszanak egy olyan gyógymódot, ami végleges és mellékhatásoktól mentes.
Dr. Kecskés Gabriella:
Abban, hogy allergiásak vagyunk, hatalmas szerepe van a vegyszereknek, a mesterségesen előállított vegyületeknek amiket magunkra kenünk, beszívunk, megeszünk, többek között a műételek, ételízesítők, tartósítószerek. Ráadásul problémáinkat csak vegyszerrel akarjuk gyógyítani.
Ha mindent csak tünetileg akarunk kezelni akkor egyre betegebbek leszünk, mert túl leszünk vegyszerezve.